Luther-palota - Kecskemét

A Luther-palota az evangélikus egyház volt bérháza Kecskeméten a Szabadság téren.

Mende Valér tervezte, ugyanaz, aki az épülettel szemben álló református újkollégiumot is. A megrendelő egyház eredetileg 1917-ben szerette volna felépíteni (1517, a reformáció elindulásának 400. évfordulójára), de az építkezést előrehozták. Mende két tervváltozatot készített, melyek közül a nagyobbat fogadták el. Az építkezést 1911-ben kezdték, és a földrengés ellenére két éven belül fel is épült.

Az épület stílusában a Fiatalok csoportra jellemzően a székelyföldi elemek dominálnak. Különböző tetőfedő formái, L-alakú alaprajza, vakolatdíszei, a Katona József Megyei Könyvtár felé vezető átjárója, csúcsíves ablakai és jó arányai a magyar szecessziós építészet remekévé teszik.

Az épület eredeti képét később emeletráépítéssel megbontották. 1945 után államosították, ma is csak részben került vissza az egyház tulajdonába. 1997-ben belül kisebb javításokat végeztek rajta. Ma alsó szintjében üzlethelyiségek működnek, felsőbb szintjein lakások vannak.


Kecskemét ismertető

  • Kecskemét

    Az Alföld minden szépségét és értékét magában rejtő Kecskemét - Bács-Kiskun megye székhelye - Magyarország középső részén, Budapesttől mintegy 85 km-re található.



Kecskeméti programok

Szállások Kecskeméten


További találatok: 1 | 2

és környékén


További találatok: 1 | 2